Látogassunk el eme nevezetes épületekhez és legyünk egy röpke pillanatra részesei a varázslatos letűnt koroknak!

 

 

1. Bogdán-kastély (Dvorac Fantast), Óbecse

 

Photo by: Touristtrade

 

A XX. század elején épült kastély a nagybirtokos Dunđerski család egykori gazdagságának és befolyásának jelképe. Az Óbecsétől 14 km-re fekvő épületegyüttes az akkori francia kúriák mintáját követi, ezen belül neogótikus és neoklasszicista stílusjegyek keverednek. A kastély mellett Bogdan Dunđerski egy kápolnát is emeltetett, és saját végakarata szerint ez a kis szentély szolgál örök nyughelyéül.

A 65 hektárnyi területet rendezett zöldövezet veszi körül. Az épület mellett egy nyitott medence is helyet kapott, mára azonban elvesztette régi funkcióját. A valamikor méltán híres ménesnek otthont adó lovarda ma is működik, így a vendégeknek lehetőségük van lovaglásra, kocsizásra, valamint telente lovas szánnal járhatják körbe a környéket.

Ma a kastélyban étterem és szálloda is működik. A látogatók díjmentesen élvezhetik a park szépségét, megtekinthetik a kápolnát, valamint a kilátótoronyba is felmehetnek, ahonnan feledhetetlen panoráma nyílik az alföldre. Szükség szerint idegenvezetői szolgáltatás is igényelhető.

 

 

2. Harnoncourt-kastély (Lovački Dvorac „Kaštel”), Écska

 

Photo by: Monix

 

Az écskai kastélyt a XIX. század elején Lázár Ágoston nemes építtette. A hely különlegességét növeli, hogy az 1820. augusztus 29-i megnyitón kiemelt vendég volt a híres Eszterházy gróf, valamint az akkor még csak kilenc éves Liszt Ferenc is hangversenyt adott.

Az épület ma szállóként működik, amely hangulatos és békés környezetben nyújt lehetőséget a kikapcsolódásra. A kastély éttermében a vendégek királyi módra lakomázhatnak.

Hosszabb tartózkodás esetén kirándulni mehetnek a Császár-tóhoz, amely egykor Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös kedvelt vadászterülete volt, ám mára természetvédelmi területté nyilvánították. A városias közeg kedvelői ellátogathatnak Nagybecskerekre, illetve a halászat és vadászat iránt érdeklődőknek is sokat tud nyújtani ez a vidék.

 

 

3. Sztratimirovics-kastély (Dvorac Stratimirović), Kölpény

 

Photo by: Touristtrade

 

1745-ben Mária Terézia birtokot adományozott a Sztratimirovics családnak, így hálálva meg támogatásukat a török elleni háborúban. A 4,5 hektáros park területén két kastély is helyet foglal. A kisebb épületet a XVIII. század végén, a nagyobbat a XIX. század közepén építették klasszicista stílusban. A birtok 1889-től 1945-ig a Dunđerski család tulajdona volt.

Mindkét kastély nagy jelentőségű kultúrális emlékként van nyilvántartva. A nagyobbik ma múzeumként működik és a Vajdasági Múzeum bútor-berendezés gyűjteményének ad otthont, a kisebb épület a kölpényi helyi közösség székhelye. A valamikori magtárban jelenleg agrártörténeti kiállítás tekinthető meg, míg a birtok egy másik segédépületében mezőgazdasági gépek és eszközök tárlata látható.

 

 

4. Kray-kastély (Dvorac Kraja Pala), Topolya

 

Photo by: Gazsó Hargita

 

A Kray-kastély Topolya központjának egyik meghatározó építménye. Az 1800-as évek elején épült Kray Pál báró és családja számára. A copf (a barokk késői ága) stílusú emeletes objektum egyes leírások szerint még az akkori császárvárosban, Bécsben is megállta volna a helyét.

Bizonyos szóbeszédek szerint a Kray családon átok ült, mivel viszonylag rövid idő alatt, véletlen szerencsétlenségek következtében a család összes férfi tagja életét vesztette. Miután férfiágon nem maradt örökös, a kastély a Zichy család birtokába került.

A Kray-kastély ma otthont ad Topolya Község Múzeumának, a Helytörténeti Levéltárnak és az Art Gallery névre keresztelt képzőművészeti kiállítási csarnoknak is. A kastély közvetlen szomszédságában áll a Sarlós Boldogasszony római katolikus templom, mely az ország legmagasabb imaháza.

 

 

5. Botka-kastély (Dvorac Kapetanovo), Óléc

 

Photo by: Ognjen Velimir

 

A kísértethistóriák kedvelői számára ez a tökéletes úti cél! A Botka-kastélyt 1904-ben Botka Béla emeltette. Neogótikus stílus jellemzi, és inkább hasonlít egy középkori várra, mintsem egy XX. század elejéről származó kúriára.

A hozzá fűződő legenda misztikus és tragikus egyben. A hagyomány szerint Botka Bélának két nagy szerelme volt: felesége, Emma és a szerencsejáték. Miután a férj eljátszotta vagyonukat, az asszony magára gyújtotta a kastélyt és a lángok martalékává váltak.

A helyiek szerint minden évben augusztus 2-án egy hosszú szőke hajú női árny jelenik meg a kastély falain belül, aki az ablakból kémleli a távolba nyúló bánáti síkságot.