Péterváradi vár

A város jelképévé vált, a XIII. században épült erődítmény ritka építészeti örökség Vajdaságban.

A Péterváradi vár évszázadok óta magasodik a Duna déli partja fölé Újvidéknél. Már a város kiépülése előtt létezett a stratégiai szempontból fontos erőd, amely több csata és békekötés helyszíne volt. 1692 és 1780 között nyerte el jelenlegi formáját a 112 hektáron elterülő, csillagalakzatú, ötszintes erőd. Egyik legnevesebb építménye az óratorony, melynek lapjára fordítva kerültek fel a mutatók: az órát a nagy-, a perceket pedig a kismutató jelzi. Ennek két magyarázata van: az egyik, hogy a Dunán hajózók így könnyebben le tudták olvasni a pontos időt, a másik szerint, mivel a vár őrségét óránként cserélték, így a percek kevésbé voltak fontosak. A várteraszról évente több millióan csodálják meg a magával ragadó látványt, Újvidék mögött a naplementét. A várban található Újvidék Város Múzeuma, valamint egy szálloda, magángalériák és éttermek, melyek alatt több szinten futó alagútrendszer tekeredik. Bizonyos katakomba-szakaszok idegenvezetővel látogathatók. Nemcsak a múlt, hanem a jövő előtt is kitárja kapuit a vár, ugyanis 2000 óta nyaranta a területén rendezik meg az Exit nemzetközi zenei fesztivált, továbbá az Utcazenészek Fesztiválja is itt zajlik, az alsóváros utcáin.