„Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk.”

Winston Churchill

 

 

1. Andrásnépei lovarda

 

Photo by: Otos Andras

 

Andrásnépe (Zobnatica) Topolyától mindössze 5 km-re található. Nagy lovas múlttal rendelkező település, a helyi lovardát még 1779-ben alapították. A hosszú évek során számtalan bajnok került ki innen, például Casanova, Jadrana II, Prospektor. A látogatók több szolgáltatás közül válogathatnak. Kocsikázhatnak, lovagolhatnak, vagy vezető kíséretében körbejárhatják a lovardát. Tereplovaglásra is lehetőség van. Érdemes ellátogatni a helyi Lovas Múzeumba, ahol e sportág történetét jelenítették meg képek, cikkek, trófeák és egyéb tárgyak formájában. Itt található a híres Törley-kastély, amely ma már étteremként és szállodaként működik. Ajánlott felkeresni a Zobnaticai-tavat is, ahol festői környezet és kiépített strand várja a pihenni vágyókat.

 

 

2. Bélamajori lovarda

 

Photo by: Turistička organizacija opštine Bačka Palanka

 

A bélamajori (Karađorđevo) lovarda talán az egyik leghíresebb a felsoroltak közül. Ez annak köszönhető, hogy a település közelében található Josip Broz Tito néhai államfő egyik rezidenciája. Szívesen töltötte idejét zsákmány után kutatva a Karađorđevo vadászterületen, melynek egy része természetvédelmi oltalom alatt áll. 1972-ben maga II. Erzsébet angol királynő kocsikázott körbe a környéken a volt Jugoszláviába tett látogatása során. A lovardát 1880-ban alapították. Kezdetben csak nóniuszokat tenyésztettek, ma már lipicai lovak és angol telivérek is találhatók a ménesben. A látogatóknak lehetőségük van fiákeres kocsikázásra és lovaglásra. A helyi múzeumban a számtalan serleg és fénykép mellett nagyobb kiállítási darabok is megtekinthetők, például lovasszánok és kocsik Tito idejéből. Az itt található vendégkönyv a legrégebbi ilyen jellegű dokumentum az országban, már 1924 óta tartalmazza az idelátogatók kézjegyét.

 

 

3. Fantast kastély és lovarda

 

Photo by: Dvorac Fantast

 

A Fantast kastély Óbecsétől mindössze 15 km-re, a csodás bácskai síkság közepén fekszik. Sokan ismerik, sokféle néven. Van aki Bogdan-szállásnak hívja, van aki Dunđerski-kastélynak, habár a hivatalos megnevezése Fantast. Kevesen tudják azonban, hogy a helyi ménes leghíresebb lova után kapta ezt a nevet a kastély, amely 1932-ben a belgrádi lóversenypályán minden díjat megnyert. Bogdan Dunđerski földbirtokos mesébe illő kúriája mellett egy lovardát is építetett, hiszen a lovak nagy szerelmese volt. A második világháború előtti időkben a ménest 1.400 paripa alkotta, mára mindössze 50 körül mozog ez a szám. Az épületegyütteshez 6 istálló és egy galopp-pálya is tartozik, ahol a versenylovakat edzik. Az idelátogatók lovagolhatnak, vagy a téli hónapokban lovasszánnal körbejárhatják a környéket.

 

 

4. Kelebiai lovarda

 

Photo by: MasteR

 

Kelebia a Vajdaság legészakibb települése, 500 méterre van a szerb-magyar határtól. Az itteni lovarda viszonylag fiatalnak mondható a maga 25 éves múltjával, azonban szépségével és tartalmával talán ez a legkiemelkedőbb a felsoroltak közül. Itt található a Patkó étterem, amelynek érdekessége, hogy a helyiség közepén egy patkó alakú asztal mellett foglalhatnak helyet a vendégek. Az épület üvegfalán keresztül gyönyörködhetnek a lipicai paripákban. Számtalan szórakozási lehetőséget kínálnak a látogatóknak: egyéni és csoportos kirándulásokat, csapatépítő tréningeket, természetiskolákat, lovastúrákat és táborokat is. Az érdeklődők lovagolhatnak és fiákeron kocsikázhatnak. A legkisebbeknek játszótér is a rendelkezésükre áll. A lovardától mintegy 350 méterre található a Villa Majur nevű 4 csillagos hotel, amely festői környezetben, étteremmel és wellness szolgáltatásokkal várja a kikapcsolódni vágyókat.

 

 

5. Bunford farm és lovarda

 

Photo by: http://www.bunford.com/

 

A Bunford farm és lovarda 2005-ben jött létre. Szabadka külvárosában helyezkedik el. Elsődlegesen lipicai és nóniusz lófajták tenyésztésével foglalkoznak.Tökéletes hely egy igazi falusi kirándulásra, ahol a gyermekek kellemes környezetben ismerkedhetnek különféle háziállatokkal. Élmény lesz számukra a póni lovaglás, de fiákeres kocsikázásra is adódik lehetőség. Egy kupica zamatos pálinka vagy egy pohár finom bor után a vendégek több helyi hagyományos étel közül választhatnak, de igény szerint maguk is megpróbálkozhatnak egy-egy fogás elkészítésével, melyeknek jellegzetes ízt kölcsönöz, hogy vályogkemencében sülnek készre.

 

 

6. Furioso élménypark és lovarda

 

Photo by: Furioso

 

A Furioso lovarda 2009 óta fogadja a Ludasi-tó természetvédelmi területtől nem messze a lókedvelő nagyközönséget. A gyermekeknek és tanulni vágyóknak lovagló órákat biztosítanak, míg a tapasztaltabb lovasoknak tereplovaglásra is lehetőségük nyílik. Akik nyugalmasabb időtöltésre vágynak, azok sétakocsikázás mellett is dönthetnek. 2017-ben egy kalandparkkal bővítették kínálatukat, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak. Különböző rendezvényeknek is otthont adnak, hiszen egy 80 személy befogadására alkalmas zárt teremmel, valamint egy 100 fős kapacitású fedett terasszal is rendelkeznek. Az érdeklődők különböző csomagok közül választhatnak, így mindenki megtalálhatja a saját igényeinek legmegfelelőbb opciót.